Cseri Judit   •   2017. 07. 25

egfordult a világ. Pedig nem sok a fóka, sőt egyre kevesebb, és még mindig az eszkimók vannak többen, csak ezek az eszkimók már elfelejtették mi fán terem a szíves látás. Manapság már a vendég keresi a vendéglős kegyeit.

Mintha szívességet tennének, hogy hajlandóak kinyitni az éttermüket, és a vendég legyen hálás mindenért, amit kap. Hidegért, melegért, kedvességért, és sajnos egyre többször a gorombaságért, nemtörődömségért.

János barátom, aki egy vidéki szállodában dolgozik, a minap szomorúan fakadt ki, hogy eltűnt az igazi vendéglátás. Egyre kevesebb olyan helyet találni, ahol igazán jól, igazán vendégnek érezheti magát az ember.
Hígul a szakma. És mit várhatunk a frissen végzett szakemberektől, ha a régi motorosok is hajlamosak elfelejteni, mi is a lényeg?
Kitől lessék el az apró fortélyokat, a vendégcsalogatás csínját-bínját? Kitől tanulják meg, hogy alázat nélkül senkiből nem lehet igazi vendéglátó? Ki figyelmezteti őket, hogy még mindig mi vagyunk a vendégért?

Ahová csak megyek, unott öreg rókákat, pökhendi tudálékos fiatalokat, sértődékeny meg nem értett zseniket, mártírarcú tucat vendéglősöket látok, persze tisztelet a kivételnek, mert van kivétel, ha nem is sok, de van!
Ilyenkor eszembe jut, hogy mint majd minden szakmára, erre is születni kell! Nem elég az iskola, a tapasztalat, a pénz, a hátszél, a vastag telefonkönyv.

A vérünkben kell lennie, hogy szeretjük a vendéget. Nem számít, hol dolgozunk, egy elegáns budai étteremben, egy Duna-parti fogadóban, egy wellness szállodában, egy modern rendezvényközpontban vagy egy vidéki csárdában.
Persze a vendég sem tökéletes, vannak hibái, mint mindenki másnak.

Lehet őt nevelni, kritizálni, elfogadni, de szeretni kell. Nem örökké, de arra a pár órára, vagy néhány napra, amíg a mi vendégünk, szeretnünk kell. Szívesen kell őt látnunk ahhoz, hogy ő is szívesen lásson minket. Legközelebb. Azzal, hogy visszajön. Ő ezt az eszkimót választja újra.
És ugye ez lenne a lényeg.