Jó lesz felkészülni, mert újra támad!

 ????❤️??

Tudjátok mit ünneplünk február 14-én? Bevallom, utána kellett néznem, mert többnyire csak az angolszáz, kissé nyálas, túláradó valami van a fejekben. Ehhez a naphoz fűződő babonák közül nekem ezek tetszenek leginkább:

❤️ Fel kellett venni a hóból a kiszemelt férfiú lábnyomát, amit aztán a küszöb alá kellett tenni, hogy az áhított úriember még abban az évben átlépje a küszöböt, és megkérje a lány kezét.

?A babona szerint mókust látni ezen a napon nem számít jó jelnek: annyit jelent, hogy az ember jövendőbeli párja igencsak zsugori lesz.

?Valentin-napon fél pár kesztyűt találni szintén nem túl szerencsés, ugyanis ahhoz, hogy az ember lánya szerelemre leljen, meg kell találni a kesztyű párját is.

?Végül egy kicsit modernebb babona. Az első név, amit Valentin-napon az újságban olvasol, vagy a tévében, esetleg a rádióban hallasz, állítólag nem más, mint a jövendőbelid neve. 

A lényeg, hogy a rózsaszín szívecske-cunami hamarosan újra eláraszt minket, ezért hozok megint pár tippet, amivel klasszá lehet varázsolni nem csak február 14-ét. És természetesen olyan programokat ajánlok, amelyek bárkivel szuperek!

Cseri Judit   •   2020. 01. 29

Ruccanjunk ki bekuckózni!

 Szép környezet, masszázs, szauna, finom ételek, kényeztetés. Igazi hedonista órákat élhetünk meg, aminek csak a pénztárcánk és az akaratunk szabhat határt.

Mehetünk hétvégén, hétközben, egyedül, kettesben vagy nagyobb bandával, a következő helyeket ajánlom, igazi ékszerdobozok, ahol tényleg a vendég körül forog a világ.

Káli Art Inn Köveskál

Nomád Hotel & Gampling Noszvaj

Őszintén megmondom a Nomád a szívem csücske, Bariék izzadságszag nélkül tesznek meg mindent, hogy otthon érezzük magunkat, miközben nem nekünk kell mosogatni, és port törölgetni.

Meglepetések helyett.

A pesti Rosenstein étterem tökéletes választás, ha szeretitek a hagyományos, finom ételeket, a jó borokat. Én legutóbb barátokkal voltam itt, folyt a könnyem a nevetéstől, és persze körbekóstoltuk mindenki kajáját, szuper volt.

A magyar és a zsidó konyha remekeiből lehet választani minden nap, és izgalmas heti ajánlatot is kapunk a séftől. Ha pénteken mentek, sólet is van!

Pörögjünk!

Igazi adrenalin bomba, nőknek és férfiaknak egyaránt, mindenkiből kihozza a versenyszellemet! Igaz, a csarnokokat nem fűtik agyon, de tuti kimelegedtek a verseny végére, vagány fotókat lehet készíteni a dobogónál, pezsgőzni is lehet, de locsolkodni nem ér vele.

Irány gokartozni! Budapesten ezeket a kipróbált helyeket ajánlom:

https://www.silverkart.hu/

http://www.g1kartcenter.hu/

https://www.gokartbudapest.hu/

Kiránduljunk!

Persze időjárásfüggő, de imádok télen kirándulni.

Szeretem, ha a hideg pirosra csípi az arcom, ha még alszik a természet, de itt-ott látni már a tavasz közeledtét, ha le kell venni a kesztyűt ahhoz, hogy kicsit vacogva csináljak a telóval pár képet, ha hirtelen megállunk és csókolózunk egyet. ❤️

Hóval, hó nélkül ide érdemes ellátogatni:

?Lillafüred

?Nagy Hideg-hegy – Börzsöny

?Balaton

?Vácrátóti Arborétum

Maradjunk otthon!

Az egyik legjobb program. Szerintem. Egy kis kreativitással elvarázsolhatjuk az otthonunkat, könnyen lehet Róma, Provance, Ázsia vagy a magyar századelő is. Amihez kedvünk van.

Csak lazán, semmi bonyolult, hirtelen megmozdulás ?

Ha kitaláltuk a témát (amihez az internet nagyon sok segítséget tud adni), be kell szerezni az estre jellemző pár cuccot, akár itt  https://pepco.hu/termekek/otthon0/ vagy itt https://www2.hm.com/hu_hu/home.html. Gyertyát ne felejtsünk el venni! Ki kell találni egy menüsort, mindenképpen már bevált receptet érdemes használni és magamból kiindulva kell, hogy legyen édesség is. Az olasz tésztákkal sosem lehet mellé nyúlni, persze – főleg első randinál-  nem árt, ha spórolunk a fokhagymával. Férfi kollégáknak írom, hogy nagyon jó teljeskiőrlésű, gluténmentes alapanyagokat lehet kapni, így azok sincsenek bajban, akik nagyon egészségtudatos hölgyeknél szeretnének bevágódni.

Profi hobbiszakácsok természetesen elengedhetik a fantáziájukat, de a bátortalanabbaknak ajánlom a Secret Chef Service profi csapatát https://www.facebook.com/pg/secretchefservice/services/, így csak a dekorációval, a hangulattal és magunkkal kell foglalkozni.

Remélem, találtok inspirációt a fentiekben, és sikerül minden héten megünnepelni azt amit, azzal, azokkal, akikkel!