Klassz programok Valentin napra covid idején

Egy évvel ezelőtt, amikor a Valentin napi ajánlót szerkesztettem, álmomban sem gondoltam, hogy ez lesz. Furcsa, nehéz, nem megszokott év van mögöttünk. Persze akad benne jó is, de nagyon erősen kiráztak minket a komfortzónánkból.
De a szeretet mindent legyőz, mindent túlél!

Február 14. idén vasárnapra esik. Van idő picit előkészülni, sokat együtt lenni. Szombaton vagy vasárnap délelőtt, ha az idő engedi, tegyünk egy jó sétát vagy kiránduljunk. Menjünk ki a szabadba, próbáljunk friss levegőhöz jutni, vigyük a kutyát, a gyereket, barátokat. Engedjük meg magunknak, hogy az elmúlt időszak kicsit kiszellőzzön belőlünk.
Este pedig ünnepeljünk. Bújjunk össze, beszélgessünk, nevessünk sokat.

Miközben a programokat keresgéltem arra jutottam, hogy hagyjuk most a tárgyi dolgokat, és legyen az élményeken a hangsúly. És most kivételesen ruccanjunk ki otthonra.

Ezekről a helyekről bátran rendelhettek, finom ételek, és a gatyátokat sem fizetitek rá.

Vakvarjú Csónakház

Gulliver étterem

A Villa Kabala tálcán, illetve boxban kínálja a szuper estét: jöttem is, meg nem is. Főztem is, meg nem is. Igaz egy szigligeti helyről van szó, de van budapesti pick up pontjuk!

Villa Kabala

Valentin menü:
– Szent Jakab kagyló, granny smith, petrezselyem
– Zellerkrémleves, szív, házi tészta
– Érlelt magyartarka hátszín, gombák, polenta
– Csokoládé mousse torta, meggy

A vacsora mellé egy kis színházi kikapcsolódást ajánlok. Garantált a siker.
Mindenki válogasson vérmérséklete szerint. Van benne gondolkodós, van benne nevetős, és persze van benne szerelmes.

 

Centrál színház

Pindroch Csaba

Dumaszínház

A fentieken túl egy üveg bor, pár szál virág, egy kis csoki dobhat a dolgon.

Bussay Pince

Boldog Föld

Virágmíves Virágbolt

Remélem segítettem, és emlékezetes lesz ez a négy fal között töltött nap.
Ne feledjétek: a szerelem körbevesz.❤️